EBOOK

Írói pályafutásom újabb mérféldkőhöz ért. A Fekete Egy, a Yabbagabb a kalandorok szégyene, a 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai, az Arató Halál és a Kaland nélkül regényem (ez utóbbi angol nyelven is: No more quests) megjelent ebook-ként 60 ország több mint 400 online könyváruházában.
Jó olvasgatást kívánok!

A goblin, aki hős akart lenni.

Jöjjön most egy újabb bejegyzés a készülő regényemről. A címe: A goblin, aki hős akart lenni. Kaldor, a goblin a falu piacán dolgozik, túl van már élete delén, ifjúkori álmait rég feladva próbál helyt állni a munkában ugyanúgy, mint családapaként. A hétköznapok jelentősnek vélt gondjai azonban egyre inkább eltörpülnek a gyülekező sötét árnyak mellett. Kaldor hamarosan rádöbben, hogy jóval nagyobb a tét annál, mintsem hitte, s egy idő után már nem csak a saját élete forog veszélyben, hanem az egész falu sorsa függ attól, hogy azzá tud-e válni, aki mindig is szeretett volna lenni. – na ezt a néhány mondatot visszaolvasva elégedetten konstatáltam, hogy nem árultam el semmi jelentőset a cselekményről. Elég annyit mondanom róla, hogy meglehetősen változatos lesz, mint ahogy a főbb szereplők is azok: Égszín Zuza, Tilva anyó a troll, Forr a goblin törzsfő, Skala Skull a gnoll kash vezér, nova Dramon Éjvár ura, Csibor a goblin főpap, Zoll Goblinfalva vezető papja, Bozo a renegát goblin, Axius Cral a piperkőc varázsló, Zúzó az ogre, Paar a másik ogre, Mater a disznócsörte bajnok és így tovább. Mielőtt belekezdtem volna a regény megírásába, egy évig készítettem a vázlatokat a cselekményről, a szereplőkről,a szereplők múltjáról, a falu múltjáról, a falu helyéről a világban, a világ múltjáról/történelméről, a falu életéről, gazdaságáról, a goblin nevelési rendszerről, a falu vallásáról és így tovább. Aztán elkezdtem írni. Eltelt két év (a vázlatok készítésével együtt három) és a tervek szerint még két év kell, hogy kész legyek vele. De jó munkához idő kell. Mielőtt nekiálltam volna megírni Kaldor történetét, fel is tettem magamnak a kérdést. Megéri-e ennyi időt rá áldozni? Hiszen a regény írás bármennyire is hobbi és szórakozás, kőkemény munka is egyben. Amennyi időt ezzel a könyvvel töltök, azalatt megtanulhatnék anyanyelvi szinten angolul vagy szerezhetnék még egy diplomát. De úgy döntöttem, hogy Goblinfalvát választom. Ha majd elolvassátok a kész művet és visszajeleztek, kiderül, hogy helyesen döntöttem-e.

NO MORE QUESTS

Sziasztok!

És igen! Nemzetközi vizekre eveztem! :0)

Az amazon.com-on elérhetővé vált a Kaland nélkül regényem angol nyelvű változata mind ebook-ként mind nyomtatható formátumban.

Kindle edition

Paperback

Négy kalandozó ül egy asztal körül Karavan, a Mongor Birodalom dekadens fővárosának kétes hírű fogadójában, a Sárga Kígyóban. Behemor, a berserker barbár, Csibor, a goblin pap, Zaislo, az alkoholista kocsmai verekedő és Yabbagabb, a harcos-varázsló pszionicista vadtehetség. Nyugodt társalgásukat semmi sem zavarhatja meg. A fertőző ragály, a négyük és a többi vendég elpusztítására felsorakozó hadsereg, a titokzatos gyilkosságok, az áldozatokból összedobált kupac egyre növekvő mérete, az élőholt szörnyetegek, s az érkező démonfejedelem, kevesek ahhoz, hogy miattuk félbehagyják békés borozgatásukat. Míg a fogadó vendégei élethalálharcukat vívják, addig ők békésen üldögélnek, iszogatnak és beszélgetnek, s nem is sejtik, hogy cselekedeteik abszurditása orvosság egy félisteni hatalmasság lelki békéjének helyreállítására.

In Karavan, capital of the Mongor Empire four adventurers sit around a table inside the Yellow Serpent, an inn of dubious reputation. They are Behemor, barbarian berserker, Weevil, goblin cleric, Zaislo the alcoholic tavern brawler and Yabbagabb the fighter-mage with a wild talent in psionics.
Nothing shall disturb their pleasant conversation. The infectious plague, the army preparing to destroy them along with every other guest, the mysterious murders, the steadily growing pile of corpses, the undead monsters and the incoming demon lord all prove insufficient to stop them from having a tranquil evening of drinking and talking.
But you wouldn’t want to trade places with someone who has just spilled their drink…

Radan Világa

Mindegyik fantasy könyvem ugyanabban a világban játszódik (Radan), de más-más időben. A regények írása során fukarkodtam a dátumok közlésével. Ezért most akiket érdekel, megtekinthetik a főbb történések évszámait kiegészítve néhány fontosabb történelmi esemény idejével.

  • 0. év: Radan időszámításának kezdete. Radan a síkjáró megnyitja a Világok Kapuját és az Elődök elözönlik a világot. (Addig csak növények és állatok éltek a bolygón.) A síkváltás során az Elődök változáson mennek keresztül, degenerálódnak. A síkváltás előtt mindannyian emberek voltak – legalábbis az emberek több ezer évvel később ezt állítják. A tündék azonban pont fordítva gondolják. Magukat tartják az igazi Elődöknek, s a többi fajt csupán a létsíkváltás következtében elkorcsosult utánzatnak.
  • 996: I. Hajmeresztő Klós király vezetésével létrejön a Mongor Birodalom.
  • 1000: Shador Birodalom megalakulása
  • 1482: Pudhaggar és Fenar megalakulása
  • 2199: Larkin királyság kezdete
  • 2200: Négy királyság megalakulása
  • 2401: Tyriai királyság kikiáltása
  • 2540: Vaor királyság
  • 2550: Kitia megalakulása
  • 3550: Munnia arkatya feltámasztja Pileous királyt Vincania az Örök városban (a Tudás Bölcsője) – az utolsó hivatalosan feljegyzett feltámasztás
  • 3950: Lentúr urul’kelvarsar ördög számüzetése Radanra, ahol 500 éves álomba merül
  • 4120: A Mongor Birodalom leghíresebb kalandozói (Fehérszakállú Borg törpe harcos, Agay ember pap, Natrah tünde varázsló) találkoznak Zúgódombon.
  • 4122: Zordbatyus Khenarr ősmágus és főpap a sárkányserege élén betör a Mongor Birodalomba. A Borg-Agay-Natrah vezette sereg visszaveri őket.
  • 4139: Shador megtámadja a Négy királyságot élén Véreskezű Dragoval. A 3 hős ismételten megmenti a birodalmat.
  • 4200: Dormodron, a Halál Isten főpapjának lelkét bezárják egy mágikus kaszába (Az Arató Halálba)
  • 4390-4440: IV. Armagennon uralkodása
  • 4394: 7. karavani zsinat. Vallásszabadság a Fekete Egy Rendnek
  • 4425: Zöldhegyen megszületik Raul Drakbar a későbbi Arawn inspektor
  • 4435: Zark Khelben a Mongor Birodalom királyi varázslója Nagyasszony démonnal hál és számüzetik az országból
  • 4440: V. Armagennon királlyá koronázása. Lázadások leverése Tod Morgavred, Arakar helytartója segítségével
  • 4448: Zark Khelbent megöli a 8 éves démonivadék fia, Imp Khelben
  • 4450: Arawn inspektor megszerzi az Arató Halált, Tod Morgavred halála, Igonodoar Morgavred Arakar új helytartója, Imp Khelben vezette barbár és ork hordák betörnek a Mongor Birodalomba, Sirena-fennsík, Hősök mezején összecsapnak a seregek
  • 4457: Kug-valkaddar megnyitja a Világok kapuját és a királyságokra szabadítja Dimorach szörnyszülötteit és a Délvidéki gnoll hordákat
  • 4458: Tündék visszatérése a Mongor Birodalomba
  • 4460: Hét Királyság létrejötte
  • 4500: Yabbagabb a varázslótanonc lerombolja egy általa keltett mágikus viharral fél Dor-Dufayt a szülővárosát és kalandozásra adja fejét
  • 4509-4510: Yabbagabb a Démonok Agyarában megküzd egy démonnal, majd Murdar közelében egy Szemzsarnokkal, aztán egy tűzmágussal. Mawaronban összeméri az erejét Argorral a fekete mágussal és Mersainnal a sötételffel. Ronsharban pedig Rathkell Tour varázslómesterrel. Aztán Tarack az arakari katedrális méretű szörny ellen indul és részt vesz a 23. vaor-kitiai háborúban.
  • 4510: Kalmir hegy – Kitia és Tyria csatája a legendás Tarackkal. Kagradzsa, Tyria uralkodójának a halála
  • 4514: Gröskun hajók megtámadják és kifosztják a Hét Királyságot
  • 4516: Behemor a barbár felgyújtja Trakarban a Szerencse Istennő templomát
  • 4517: Yabbagabb találkozik Paratölgyerdő rettegett mágusával. A paratölgyerdei mágus halála
  • 4520: A karavani Sárga Kígyóban találkozik Yabbagabb, Behemor, Zaislo az alkoholista kocsmai verekedő és Csibor a goblin pap. Egy démonfejedelem elpusztítja fél Karavant. Aubal ősangyal földre szállása. Pentelor ősmágus halála Zaislo keze által.
  • 4525: Yabbagabb összecsapása a halott szemfényvesztővel

DEDIKÁLÁS A VÖRÖSMARTY TÉREN

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várok az új novellám megjelenése alkalmából, 2017.06.10-én szombaton 16:30-kor (helyszín: Vörösmarty tér 106-os pavilon, Főnix Könyvműhely). A Főnix Könyvműhely „Halhatatlanok” antológiájában jelenik meg „Neo-bhasmhor” címmel. Egy felettébb különös halhatatlanságban szenvedő férfi életét követhetjük nyomon benne az 1860-as évektől napjainkig. Üdv, Kálmán

Screen-Shot-2017-06-02-at-16.30.18[1]