Írástechnika fantasy írópalántáknak

Többen megkerestek azzal a kérdéssel, hogyan lehetne jó könyvet írni.
Ahelyett hogy külön-külön válaszolnék, egyszerűbb, ha itt összefoglalom az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat.
Azzal kezdeném, hogy írást sehol sem tanultam (általános iskola első néhány osztályát leszámítva :0), úgyhogy vegyétek figyelembe a szakmai tanácsaim olvasásánál, hogy nem vagyok sem szerkesztő, sem lektor, sem irodalom tanár.
A teljesség igénye nélkül megpróbálom pontokba szedni a legfontosabb tanácsaimat:
1.
Arra mindenképp figyelni kell, hogy ne legyenek túl giccsesek a mondataink (néha a kevesebb több).
2.
Én csak akkor állok neki írni, ha érzem, hogy vmi egyedi születhet belőle, és már tele vagyok olyan ötlettel, amit ki kellene írni magamból.Ha elszáll az ihlet, akkor javaslom egy jó kis film megnézését (nem feltétlen kell hogy fantasy legyen).
3.
Saját káromból tanulva nem árt úgy írni, hogy az összes fontosabb szereplő ki legyen dolgozva már az elején. Ki hogy néz ki, milyenek a főbb jellemvonásai, mi az eddigi élettörténete. Tisztább lesz így a karakter és életszerűbb. Nem lesz olyan, hogy egyszer így, egyszer úgy viselkedik, mintha nem is ugyanaz a személy lenne.
4.
Fontos, hogy már az elején legyenek elképzelések a főbb irányvonalakról. Én mindig úgy álltam neki az írásnak, hogy már a legelején tudtam, mi lesz a történet vége.
5.
Az új regényem nemrég készült el, és majdnem 5 évig dolgoztam rajta (munka és gyereknevelés mellett:)). Amikor írtam, az volt a legfontosabb számomra, hogy minél több érzelmet tudjak majd kiváltani az olvasókból, de ugyanakkor ne legyen hatásvadász. Igyekeztem, hogy több legyen egy sima fantasynél.
6.
Amennyiben a fantasy regény archaikus környezetben játszódik, célszerű tartózkodni a modern szavak, kifejezések, szlengek használatától.
7.
Remélem a nézőpontok és igeidők közötti ugrándozás hibáira semelyik írópalánta figyelmét sem kell felhívnom! Mindazonáltal nálam is előfordul, hogy néha az érzéseimre kell hagyatkoznom. Pl. hogy a szövegkörnyezetben jelen- vagy múltidő használatával állja-e meg jobban a helyét a mondat. A nézőpontok helyes megválasztásánál a következetességre hívnám fel a figyelmet. Lehet úgy írni, hogy a mesélő egy mindent tudó – mindent látó istenség, de ha pl. egyes szám első személyben írunk, akkor nagyon oda kell figyelni, mi az, amit közölhetünk az olvasóval, mi az az információ, amit tudhat a főszereplő.
8.
Sokat dobhat az ihleten, ha olyan helyen írunk, ahol a történet játszódik. Ha valakinek van kedve hozzá, kipróbálhatja, hogy ha a kaland egy kocsmában van, akkor elmegy egy kocsmába írni, és csak nézi a vendégeket és a helyszínt. Ugyanígy, ha egy erdőben van épp a főszereplő, akkor ki lehet menni az erdőbe (éjszaka az erdőben egyedül egy tollal és egy lámpával – felpörög az agy :0)
9.
R.A.Salvatore azt mondja, hogy mindegy miről csak írj! írj! írj! Én inkább azon a véleményen vagyok, hogy ha nincs kedv/ihlet, akkor nem erőltetném.
10.
És végezetül: szánjatok sok időt az utómunkára! Ha valaki abban gondolkodik, hogy egy Kiadónak elküldi az írását, akkor előtte mindenképp olvastassa el legalább 3-4 ismerősével. Mindegyik más-más hasznos tanácsot fog adni – remélhetőleg. Ha meg nem, akkor ki kell vallatni őket, mi az, ami nagyon tetszett nekik, mi az, ami kevésbé és min változtatnának.
Én az utolsó regényemet kb. 1 évig javítottam, miután négy “kritikusom” átolvasta.
Érdekesség: eddig minden regényemet füzetbe írtam. Néha az oldalaim – a sok áthúzás, csillagozás következtében – inkább emlékeztettek egy szövevényes pókhálóra, mint egy regényrészletre. Miután egy mű végére érek, jöhet a gépelés. 2-3 hét monoton rabszolgamunka – de arra nagyon jó, hogy rákényszerítsen, még egyszer figyelmesen átolvassam az egész alkotást, és átírjam, amit szükségesnek érzek.
Kaland nélkül kézirat - 4. fejezet első oldala

Kaland nélkül kézirat – 4. fejezet első oldala

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük