Nem sokkal azután hogy elvégeztem a Kereskedelmi- Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola kereskedelmi szakát, a seregben találtam magam. Kivétel nélkül mindegyik volt csoporttársam elintézte, hogy ne sorozzák be, pszichés okokra, zavart elmeállapotra hivatkozva. A helyzet komikuma, hogy bár nekik volt papírjuk arról, hogy agyilag nem százasak, mégis engem tartott mindenki őrültnek, amiért bevonultam. Egyébként igazuk lehetett. Valószínűleg én voltam az egyetlen sorkatona az ezredben, aki élvezte a katonaságot. A kecskeméti repülőezred harcálláspontjára kerültem, ahol hazánk légterét kellett őrizni. (Egy-két határ menti sárkányrepülősön kívül szerencsére senki sem akart illegálisan belépni a légterünkbe, úgyhogy egyszer sem kellett riasztani a MIG-eket.) Harcállásponti teendőim mellett századírnok is voltam, illetve délutánonként évszaktól függően vagy havat lapátoltattak velünk vagy levelet gereblyéztünk vagy füvet nyírtunk (ez utóbbit gyalogsági ásóval, nehogy túl korán elfogyjon a fű). A 9 hónap alatt egyszer volt alkalmam gépkarabéllyal célba lőni, illetve egyszer gránátot hajítani. Szakaszvezetőként szereltem. Hiába marasztalt az őrnagyom, hiába volt egy nagy buli az egész katonaság, eszem ágában sem volt ott maradni hivatásosként.
A civil életben először étteremvezető helyettesként dolgoztam egy pizzériában, majd junior managerként egy bávásárlóközpontban. Aztán egy szőnyeg- és parkettakereskedésben helyezkedtem el műszakvezetőként. Mikor elegem lett a vendéglátós-kereskedős életformából, beadtam az önéletrajzomat egy pénzintézethez, és felvettek a call centerük befektetési vonalára. Egyre jobban elmélyedtem az értékpapírok és a tőzsde világában, s jelenleg is egy befektetési cégnél dolgozom.
Szabadidőmben, amikor éppen nem írok, szeretek sportolni: futni, úszni. 9. kyu-s veterán kick-box harcos is vagyok.
